közbeszerzési tanácsadás pályázatírás

Magunkról

picture

Irodánk működésének célja, a kkv-k teljeskörű támogatása az ajánlattételi folyamat során, emellett jogi támogatást nyújtunk a teljes eljárásban, a szerződéskötéstől a megvalósításig.

2021-ben 7676 db. közbeszerzési eljárás indult az Magyarországon. A magyar közbeszerzési piac mérete meghaladta a 4221 milliárd forintot, ebből több mint 2521 milliárd forint jutott a kkv-knak. A közbeszerzési piac 2020 és 2021 között 23%-kal bővült, és a 2022-es első negyedévi jelentés alapján idén is rekordév és jelentős bővülés várható.

A közbeszerzési eljárások túlnyomó részét az építési beruházások adták 62,4 %-ban, míg az eljárások kb. harmadát az eszközbeszerzések, és a szolgáltatásmegrendelések adták.

Közbeszerzési pályázatok, ajánlattevői dokumentációk elkészítése, jogi képviselet.

A közbeszerzési, és beszerzési eljárásokban a teljes folyamaton végig kísérjük.

Elkészítjük az eljárásokhoz szükséges szakmai dokumentációt, és az előírt módon benyújtjuk azt.

Amennyiben kérdése merül fel a megfelelő ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés érdekében - a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérünk az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől.

Szükség esetén a hiánypótlási és egyéb nyilatkozatokat megtesszük.

A teljes eljárás során jogi támogatást nyújtunk, jogszabályok értelmezéstől a szerződések véleményezésén át az előzetes vitarendezési és jogorvoslati eljárások lefolytatásáig bezárólag.

Közbeszerzési pályázatfigyelés

A 2021-es éven átlagosan naponta 30 új közbeszerzési eljárás indult. A cégvezetők és menedzserek számára az eljárások áttekintése napi több órányi elfoglaltságot jelentene. Partnereink számára ingyenes pályázatfigyelési szolgáltatást biztosítunk, és akár hetente tájékoztatást nyújtunk az aktuális lehetőségekről.

Ajánlattevői audit

A cég alkalmasságának vizsgálata az első lépés, egy közbeszerzési eljárás során. Megvizsgáljuk, hogy szakmai, gazdasági és pénzügyi szempontból alkalmas -e a vállalkozása a megcélzott pályázat elnyerésére.

Bizalommal keressen!

Legyen az Ön is részese ennek az óriási piacnak, szálljon be a versenybe, és adjon lendületet a cégének!

Kapcsolat

További Szolgáltatások

EKR

2018 április 15-ét követően a közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárásokat a Miniszterelnökség által üzemeltetett egységes, Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) igénybevételével kell lebonyolítani (lásd: https://ekr.gov.hu.) Az EKR használata kötelező mind az ajánlatkérők, mind az ajánlattevők számára.


Szükség esetén létrehozzuk az EKR-profilját, és kezeljük a felületet. Amennyiben Ön már EKR felhasználó, de segítségre van szüksége, telefonos, vagy online segítséget nyújtunk a felület használatához.


Felelősségbiztosítás nyertes ajánlattevőknek

Építési beruházás, valamint tervezési és mérnöki szolgáltatás megrendelése esetén az ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára - feltételes közbeszerzés esetén a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig - felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni az ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra.


Segítséget nyújtunk a legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztásában és a felelősségbiztosítás megkötésében is.

Kapcsolat

Telefonszám

+36 30 181 6602